„Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronzszínben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak. Ekkor jelent meg a vörös hold gyermeke, s izzó tekintetét beleégette az emberek elméjébe, nem kegyelmezve gyermeknek vagy asszonynak, kínok közt hagyta kárhozni lelküket. Irgalmat nem ismert, csak pusztulást és vért, mely világunk szenvedésének végső beteljesedését hozzá magával a Pokol Hercegének oldalán…”
(Catara jóslatai, részlet)

Hallottál már olyanról, aki vakul hit a sorsban, a végzetben? Az emberek e szerint cselekedtek és éltek, már aki tudta miről van szó. Rettegni és félni egy rég elveszett jóslattól? Ostobaságnak tűnik, de Ők minden nap úgy keltek fel és feküdtek le, hogy bármikor bekövetkezhet a világuk vége. Évek, sőt évszázadok teltek el így, de nem történt semmi. Carpania olyan ország volt, mint a többi európai társuk. Nem volt túl nagy, de haladt és fejlődött. Ez volt az én hazám, ide születtem, itt nőttem fel. Viszont tizenhét évig nem ismertem a másik arcát, azt az oldalát, ami retteg a pusztulástól, ezért az élők maguk vették kezükbe az irányítást. Különleges képességű embereket képeztek ki, akik képesek voltak csírájában elpusztítani a gonoszt. Mit értek a gonosz alatt? Nem a rossz embereket vagy a bűnözőket, a gyilkosok sem érdekelték őket. Ezek csak egyszerű, halandó emberek voltak, amire ők vadásztak ennél sokkal több volt, gonoszabb, kegyetlenebb és vérengzőbb.
Legbelül mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Már kiskorom óta nehezen ment a beilleszkedés, mert furának tartottak, holott külsőre ugyanolyan kislány voltam, mint a többi korombéli, és a belsőmre se lehetett találni semmi kivetni valót. Egyszerűen csak érezték, azt amit én is, hogy nem vagyok közéjük való.