Beépítve - 3. fejezet
Visszamegyek
szőke barátnőm mellé a kanapéra. Arcomon mosoly terül szét, mintha
minden rendben lenne, de közben belülről felőröl a gondolat, miszerint
akár most is figyelhet a férfi, vagy nő. Igazából, erre is jó lenne
rájönni, hogy mégis mire kell számítanom. Vagy mi van akkor, ha ketten
is vannak? De a fogalmazás alapján csak egyedül vesz részt ebben.
Az írásból ítélve férfi, de nő is tud rondán írni, csak azért, hogy ne
ismerjék fel. Ami pedig a tartalmi részét illeti, hasonlít arra a
pattogós stílus, ahogy a nő – akire elsőként gyanakodtam -, szólt
hozzám a tárgyaláson. A szóhasználata hasonló hozzá, és lehet, hogy
tényleg ő volt az.
Ha próbálnám, akkor sem tudnám elterelni a
gondolataimat erről az egészről. Ha másról lenne szó, könnyebbek
kikapcsolódnék legalább egy órára, de most a saját életem a tét. Azt
hiszem, el tudom érni, hogy segítsenek nekem, de mégse tudják meg.
Persze, még semmi sem biztos.
Anne ezer wattos mosollyal csúszik
arrébb, hogy nekem is legyen helyem mellette. Lábaimat felhúzom, és úgy
meredek a képernyőre. Nem is igazán figyelem, mit nézünk, inkább csak a
tervemet próbálom meg tökéletesíteni.
- Remélem nem baj, hogy rendeltem pizzát – fordul felém a szőkeség.
- Nem, úgysincs semmi ehető itthon – mondom, rá sem tekintve.
Nem
szeretnék vele bunkó lenni, de lehetetlen jó arcot vágni mindenhez.
Most nem is tudok az ételre gondolni, úgyis minden visszajönne csak.
Már
a filmnek is vége van, mire a csengő szakítja félbe Anne beszédét. Be
nem áll a szája, még akkor sem, amikor átveszem a dobozt a pizzás
fiútól. Csak mondja, és mondja. Nem tudom, hogy bír ennyit beszélni. Én
inkább a tettek embere vagyok, mintsem a szavaké. És nem tudok a csajos
témákról annyit beszélni, mint mások. Szívesebben töltöm az időmet a
lőtéren, ha valami bajom van, mintsem egy plázában a boltok között
mászkálva. Sosem fogom megérteni, mi a jó abban, ha több órán keresztül
nézelődnek a sorok között, mire találnak egy ruhát, amit meg is
vesznek. Nem elég egy póló, és egy nadrág? Miért kell mindenhol
passzolni a ruhának? Nem az határozza meg az embert, hanem amilyen
belülről. Rólam sem állapítják meg első kinézetre, hogy kemény csaj
vagyok, pedig igen. Tény, hogy én is szoktam érzékeny lenni, de csak
amikor nem lát senki, és nincs semmi fontos dolgom. Amikor kiengedhetem
azt a sok felgyülemlett dolgot. Bár, még akkor sem szeretek sírni,
szívesebben ütöm inkább a bokszzsákot. Kapcsolataim, hogy is mondjam,
nincsenek! Semmi időm arra, hogy bájcsevegjek egy pasival, aki aztán,
miután megdöntött, el is tűnjön az életemből. Hosszabb kapcsolatra
pedig még annyira sincs időm, sőt, energiám sem. Az utazások miatt,
hogy egyik megbízásból a másikba csöppenek, nem lenne alkalmam azzal
lenni, akit szeretek. Még a családomat is alig látom, és veszélybe sem
szeretném sodorni őket.
Miután mindketten jóllaktunk, és végre
barátnőm is kifulladt a témákból, úgy dönt, hogy hazamegy. Kicsit
megkönnyebbülten sóhajtok, mert bármennyire is jó volt a társaságában,
kikészített a bájcsevegés. Nem is tudom, miért mentem bele a
vásárlásba. Már előre látom, hogy ő is fél órákat fog egy-egy sorban
állni, én meg a hajamat fogom tépni. Csak valami egyszerű ruha kellene,
és valami új melegítő. Nem szeretnék én semmi egyebet, és attól félek,
hogy majd megpróbál valami olyan ruhára rábeszélni, ami nem én vagyok.
- Holnap találkozunk! – ölel meg, és már ki is lép az út szélére, hogy leintsen egy taxit.
A
szobámba megyek, és újra elolvasom a levelet. Talán mégsem kellene
másokat belekevernem ebbe, csak nekem kell elintéznem. De szükségem van
némi segítségre, hogy legalább elinduljak valami nyomon, aztán onnan
egyedül folytatnám.
Reggel az ébresztőórára kelek. Hamarabbra
állítottam, hogy meg tudjam keresni az irodát, és ne a szünetem menjen
el arra, hogy bolyongok a városban. Gyorsan összekészülődök, és
vállamra kapva a táskámat már az utcán is vagyok. Nem is tudom igazán,
hogy mit szeretnék keresni. Hiszen, csak nincs kiírva egy üzletre, hogy
íráselemző…
Közben bemegyek a New York-i kapitányságra az iratokért,
és az aktáért, amit megkértem, hogy küldjenek át. Gyorsan a táskámba
pakolok mindent, majd megyek is tovább. Egy autókölcsönző hirdetése
mellett is elhaladok, és felkelti a figyelmem. Nekem is szükségem lehet
rá egy ekkora városban. Nem masírozhatok az emberek között úgy, hogy
fegyver van nálam, fontos iratok vannak nálam, és így még könnyebben el
is kapnak, ha ez a célja a zaklatómnak.
Ki is bérelek a kölcsönzőből
egy Nissan Versa-t. Nem szeretnék feltűnő lenni, és ezzel az autóval
nem tűnök sem szegénynek, sem dús gazdagnak, maradok a középrétegnél. A
cég számlájára iratom az autót, és már abban ülve hagyom el a
kölcsönzőt. Még amíg a kulcsokra vártam, felhívtam Dave-et, hogy egy
kicsit késni fogok, mert nem szeretném, hogy máris gyorshajtásért
elvegyék a jogosítványomat, amikor csak most lett autóm.
Bemegyek
egy íráselemző kis üzletbe, és megmutatom a levelemet, majd amikor a
rendőrséget szeretnék hívni a levél miatt, az igazolványomat is mutatom
mellé, miszerint az FBI-nál dolgozom. A nő le is nyugszik, és
elsőbbségiként kezelve megígéri, hogy ha délután visszajövök, addigra
végez is.
Miután ezzel végzem, már ülök is vissza az autómba, hogy a
munkába beérjek. Szerencsére ilyenkor nincs akkora dugó, mint
reggelente, és délután, így sikerült még a déli hajtás előtt a kávézó
mögötti parkolóházban letenni a kocsit, és a pult mögé állnom, hogy
kiszolgáljam a vendégeket.
A nap hátralévő részében már sokkal
nyugodtabb vagyok, hogy tudom, másnap délelőtt mehetek is a kész
elemzésekért. Hiába lenne kész már délutánra, nincs időm megnézni, így
szóltam, hogy ráér holnapra. Talán kiderül belőlük valami, hogy milyen
lelkiállapotban van a zaklató, miközben a levelet írja. Nem is tudom,
mi lenne a jobb. Ha nyugodtan írná, akkor vagy előre kifontolt terve
van, vagy csak rám szeretne ijeszteni. Viszont ha zaklatott, akkor nem
tudhatom, hogy mire lesz képes, ha elszakad nála a cérna.
Este
sikerült nyugodtan lefeküdnöm, bár még most is minden apró neszre
felkeltem. Most nem fogadott semmilyen boríték sem, amikor visszaértem
a lakásba, semmi gyanús nem volt. Lehet, hogy ez jó jel? Talán leszállt
rólam? Vagy csak most kezd még jobban beindulni? Ezekre eddig nem is
gondoltam, csak boldog voltam, mert nem várt semmi sem.
Útban vagyok
megint az íráselemző hölgyhöz. Ma megint később megyek be dolgozni, de
szerencsére nem szólnak érte, mert úgy tudják, hogy a papírokat intézem
a házhoz, és hogy itt tudjak maradni New York-ban, be legyek jegyezve
lakcímváltozásra.
- Jó reggelt! – köszönök, ahogy belépek a csilingelő ajtón.
-
Rögtön jövök! – kiabál hátulról egy hang, majd néhány neszt hallok, és
már ki is lép a függöny mögül a hölgy, akivel tegnap is beszéltem. –
Oh, jó reggelt! Megnéztem a levelét, amit hozott – mondja, és
keresgélni kezd néhány papír között.
Egy lefűzött mappát vesz elő,
benne legfelül az én levelemmel. Alatta a többi is szépen elrendezve.
Mindegyik mellé csatolva van egy tesztlapra hasonlító papír, ami
különböző módokon ki van töltve. Elém teszi a lapot, és magyarázni kezd.
-
A betűk alapján azt szűrtem le, hogy az illető, aki írta nyugodt volt.
Biztosan gondosan megválogatta minden egyes szavát. Akkor látok egyedül
változást, amikor a börtönről, és a gyermekéről beszél. Ez biztosan a
rossz emlék miatt van, és annál a résznél zaklatottabbak a betűi –
sorolja a dolgokat.
Nem említem neki, hogy vannak még levelek,
amiket kielemezhetne, mert nem szeretném, ha azokat is elolvasná, így
azzal az információval, amiket szereztem, megyek dolgozni. Ahogy
beérek, Anne egyből letámad a másnapi vásárlással kapcsolatban, hogy
már a boltok nyitásakor ott kell lenni, különben elkapkodják a legjobb
ruhákat, majd ha végeztünk, megyünk Dave-hez, és tartunk egy kis
lazulós estét. Még az estével nincs is bajom, de a vásárlás egyáltalán
nem hiányzik.
Hazaérve újabb levél fogad:
Már nem kel
sokáig várnod Csipkerózsika! Nemsokára megismerjük egymást. Remélem,
rám fogsz ismerni majd! Ha más nem, emlékeztetlek, kit is felejtettél
el. Teljen jól a hétvégéd!
Nemsokára megismerjük egymást…
Nemsokára megismerjük egymást… Ez a sor visszhangzik a fejemben
egyfolytában. Mire készül? Mit szeretne tenni? Bántani fog? Sosem
voltam még ilyen helyzetben, eddig csak filmekben láttam, még a
munkatársak sem mondták el, hogy történt-e velük ilyen. Miért pont én?
És ki becézett valaha is Csipkerózsikának? Nem emlékszem, hogy bárki
így hívott-e az évek során. Csak a jót szerettem volna szolgálni, és
tetszett is. Még most is tetszik, de ezt nem vártam volna. Megint
nyugtalan vagyok, megint szükségem lenne valamire, amivel levezetem a
feszültséget. Ilyenkor már a lőtérre sem tudok lemenni, habár, talán
még nyitva van, végül is ez New York, nem valami kisváros. Fogom a
kabátom, a táskámat, és már indulok is. Ha más nem, akkor jártam egyet,
és kiszellőztettem a fejem.
Szerencsém van, mert itt még éjszaka
is nyitva van, hogy az ügynökök bármikor lejöhessenek lövöldözni,
gyakorolni, vagy mint én, a feszültséget levezetni. Fejemre húzom a
fülvédőt, szememre a szemüveget, célzok, és már lövök is. Felemelő
érzés, az egész olyan felszabadító. Emberre nem szeretek fegyvert
szegezni, főleg nem használni, de ez teljesen más.
A lövéseimen
látszik a zaklatottság, ahogy magamhoz hívom a gombbal a céltáblámat,
de még így is mind a fejét, és a szívét találta el, vagy legalább
nagyon közel. Miután fél órát a lőtéren töltök, és sikerült kiadnom
magamból a gőzt, elhagyom a helyet, és a metróval hazamegyek.
A
lakásban még véletlenül sem nyúlok újra a levélhez, próbálom minél
jobban elkerülni, hogy ne zaklasson megint fel, de még így sem tudom
kiverni a fejemből a sorokat. Szinte magam előtt látom azt a nyugodt
arcot, amivel írhatták, majd ahogy rám tekint, gúnyos mosolyra húzódik
szája. A nő arca van előttem, azzal a dühvel a szemeiben, amikkel engem
nézett a bíróságon.
Éjjel rémálmomból ébredek fel, ahol egy székhez
kötözve ülök egy sötét szobában. Nem látok semmit, csak a csuklómon és
a bokámon érzem a kötél felszínét. Próbálom kiszabadítani magam, de nem
sikerül, majd egy nevetés hallatszik, kulcszörgés, ahogy nyílik a zár,
az ajtó, a hirtelen fény, és egy alak. Számomra sötétben van, csak a
körvonalait látom. A szemem itt nyílt ki, és ezért ülök most
zaklatottan az ágyon. Nem tudok egyből visszaaludni, így edzeni kezdek,
hogy lefárasszam magam, és még formában is maradjak.
Reggel az
ébresztő hangja rángat ki az ágyból. Elvégzem a szokásos reggeli
arcmosást, elkészítem a pirítóst és a tejeskávét. Amikor asztalhoz
ülnék, a csengő megszólal, és már hallom is Anne hangját, ahogy sürget.
Kitárom előtte az ajtót, majd mintha csak otthon lenne, helyet foglal
az asztalnál, és elemel egy pirítóst. Közben be sem áll a szája. Nem
tudom, hogy képes ennyit beszélni. Sosem áll le? Nem fárad el, vagy
szárad ki a szája? Csak addig nyugszik kicsit le, amíg a kenyeret
fogyasztja, de nem hagy békén, és engem faggat, hogy mik a terveim
estére, illetve közli velem, hogy látja, milyen szemekkel figyel Dave,
és szerinte tetszem neki. Ahogy kijelenti, horkanok egy hatalmasat,
hiszen miért lenne így? És ha mégis, nem lenne időm rá, nem tudhatom,
menyi idő múlva végzünk, és küldenek el a következő ügyre.
Anne tölt
magának egy pohár vizet, míg én megiszom a kávém, és a mosogatóba
pakolok, majd fogja a táskám, felveszem a cipőm, és indulunk is.
Gyorsan a plázához érünk, és már be is vesszük az első boltot. Ahogy
sejtettem, minden egyes sort alaposan végig kell nézni. Már akkor
unatkozni kezdek, amikor az első soron végigérünk. Ez nem az én
stílusom, és soha nem is volt. Ami tetszik, azt megnézem, felpróbálom,
és ha jó, megveszem, ha nem, akkor visszapakolom. Alig várom, hogy
végre leüljünk ebédelni az egyik büfénél. Akkor kicsit megszabadulhatok
a ruhák sokaságától.
- Ezt muszáj felpróbálnod! – mutat fel egy ruhát Anne, amiből szerintem a fenekem is kint lesz.
A
próbafülkék felé kezd tolni, és mielőtt ellenkezhetnék, már be is húzza
a függönyt. Nagyot sóhajtok, majd öltözni kezdek. Úgysem menekülök,
amíg fel nem húzom. Ahogy magamra öltöm a ruhát, elhúzom a függönyt, és
egy hatalmas mosoly fogad szőke barátnőmtől.
- Remekül áll, forogj körbe – utasít.
Fordulok
egyet, majd a tükör felé állok meg. Nem mondom, nekem is tetszik, de
nem az én stílusom. Jobban el tudom képzelni a mellettem álló lányon.
Én nem ilyenekhez, hogy kint van belőlük a fenekem. Inkább csak egy
nadrág, és valami bulizós felső a stílusom.
- Így még jobb lesz –
mondja, és kihúzza a hajgumit a hajamból, kicsit elrendezi a vállamra,
felül összeborzolja, hogy formája is legyen, végül hümmög egyet. –
Tökéletes!
- Azt hiszem, ez nem én vagyok – nézek magammal farkasszemet.
- Pedig olyan jó alakod van benne, meg kell venned! Biztos Dave-nek is tetszeni fog – érvel.
Megadóan
sóhajtok egyet, és a pénztárcámért nyúlok. Nem kérnek érte nagy
összeget, reálisak az árak szerencsére, így nem kell, még emiatt is
bosszankodom, hogy megveszem egy alkalomra, és vagyonokat fizetek érte.
Délután
először Anne lakására megyünk, hogy gyorsan összeszedje a cuccát, majd
hozzám, mert elhatározta, hogy ki szeretne szépíteni. Meggyőződése,
hogy este nem fogok hazajönni, mert munkatársunknál töltöm az éjszakát.
Gyors
tusolás és hajmosás után a szobámba megyek, hogy a sminkelést elvégezze
rajtam barátnőm. Valamit az arcomra ken, gondolom alapozót, amit
púderszivacs követ, majd a szememmel foglalkozik. Füstös szemeket
készít nekem, az ajkaimra pedig halvány szájfényt tesz. Ahogy végez,
megcsodálom az arcomat. Tényleg nagyon szép lett, tetszik, amit
csinált. Miután megköszönöm, visszamegyek a fürdőbe szárítkozni, addig
Anne magát is kisminkeli. Miután készen vagyunk, öltözni kezdünk. Én az
új fekete ruhámat veszem fel, Anne pedig egy kéket, aminek fodros az
alja. A hajunkat mindketten kiengedve hagyjuk, majd az autómba ülve
indulunk át Brooklynba.
Egy kis egyszerű, de otthonos lakáshoz
megyünk, ahonnan színes fények szűrődnek ki. Csendes környék, csak a
zene hallatszik bentről. Ahogy belépünk, egy kisebb csoport fogad
minket. Néhányan táncolnak, néhányan esznek, vagy beszélgetnek. Maximum
tizenöt fő lehet, nem több. Hamar megismerek mindenkit, és elfelejtem
az aggodalmamat a levéllel kapcsolatban. Még a szörnyű vásárlás közben
sem jutott eszembe, amit végig kellett szenvednem.
Jól telik az
este, kellemes a társaság, és mindenki barátságos. Már hajnali kettő
körül jár az idő, amikor egyre jobban fogyatkozunk. Csak hárman
maradunk, viszont taxit kell hívnunk, mert én is ittam, és így nem
szeretnék vezetni.
Anne is elmegy, mert eljött érte egy barátja, és
már csak ketten vagyunk. Segítek pakolni, hogy ne maradjon olyan sok a
munkatársamnak.
- Én nem ittam, ha gondolod, hazaviszlek – ajánlja fel Dave.
Kicsit
habozok, mielőtt választ adnék. Hisz, akkor neki is vissza kell
valahogy jutni. És az autómért mindenképpen vissza kell jönnöm holnap,
akkor meg teljesen mindegy, hogy jutottam haza. De mégis csak jobb
lenne, ha ő vinne el, és majd metróval vagy busszal, vagy nem is tudom
még mivel, eljövök az autóért.
- Rendben, azt megköszönném.
Miután
kivisszük a szemetet is, iszunk mindketten egy pohár vizet, és
lemegyünk Dave kocsijához. A Brooklyn híd felé tartunk, amikor úgy
érzem, hogy a fejem elnehezedik, és a szemeim is lecsukódnak.