Friss fejezetek
A vonzerő rabjai 1. - Három
A
vonzerő rabjai első részének címe: Három. Szeretném a közeljövőben
megjelentetni, és útjára indítani a regényfolyamot, mert az egyik
személyes kedvencem. Tizenhat évesen kezdtem el írni, a hatodik
részével viszont csak nem rég készültem el, ezért a korkülönbség
meglátszik az egyes részeken. Jelenleg az első rész átírásával
bíbelődöm.
Sybell királyi család sarjaként született a
teranviai Bagur várában, de a bálványimádó, szarvas fejű, s ember testű
Balen istenben hívő országban elutasít a nép mindent, ami emberi
szemnek láthatatlan, ami kicsit is eltér a megszokottól, és
normálistól. Sybell, hercegnő létére boszorkányként látta meg a
napvilágot, ezért, különös dolgok történnek körülötte, s habár nyers,
kiforratlan képességeit még nem tudja használni, s erejét irányítani,
királyi családja kiközösíti, s a lány szenved a folyamatos
megkülönböztetéstől. Ódzkodnak, és félnek tőle, de éppen ezért száműzni
sem merik, csupán a vár egy távoli, elhagyatott zugába, ahol Sybellt
csak még jobban kínozza a magány, s fájlalja, hogy még családja sem
tűri meg maga mellett. Hányattatott életében nincs más, ami boldoggá
tegye, csak saját képzeletének világa, melyben a tizenhat éves hercegnő
két fiatal, Muranból származó harcost lát, két fívért, akiket legjobb
barátainak tekint, ám idővel egyre mélyebb érzelmek kötik, különös
módon, mind a két "kitalált" fiúhoz. Tanulatlan, s még tudatlan
boszorkányként nem is sejti, hogy nem a képzelete játszik vele, hanem
folyamatos látomásai vannak két valós gart harcosról, Vutanról, s
Rastemről. Miután megszabadul a vár fogságából, a várost körülölelő
erdők mélyén összetalálkozik egy gart lánnyal, Berenykkel, aki hozzá
hasonlóan tanulatlan boszorkány, s mivel más, mint a többiek, sehol sem
találja helyét, de tapasztaltabb, hiszen Sybellel ellentétben nem élt a
világtól elzártan, így már tud egyet s mást. Barátnők lesznek, s
pusztán az izgalom, s játék kedvéért olyanba ártják bele magukat, amibe
nem szabadna. Szinte megrészegíti, megigézi őket, hogy mi mindenre
képesek valójában együtt, s külön-külön is. Sybell ráébred, hogy
hatalma van az anyag, s energiák fölött, s az eddig tiltott
tevékenységben mámorosan tobzódva elkövet egy végzetes hibát.
Legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy újdonsült gart barátnője
személyesen is ismeri Sybell "képzeletbeli" szeretőit, tehát a két fiú
létezik, s él! Berenyk buzdítására olyan mágiát alkalmaz, melyben
türelmetlenségtől, s lázas kíváncsiságtól égve, idő előtt magához
vonzza, megdelejezi a fiúkat. Ugyan mire várna tovább? Miért ne
találkozhatna végre velük? Képes rá, megteheti, s miért is ne tenné
meg, ha egyszer viszonozzák gyengéd érzelmeit? Igen, viszonozzák, ez
azonban nem a jelen valóságában zajlik, s sem Sybell, sem Berenyk nem
tudja, hogy aminek nincs még itt az ideje, s amit a sors még nem
rendezett meg az élet színterén, azt egyenesen tilos siettetni, s
erőszakkal előrébb hozni, hiszen annak beláthatatlan következményei
lesznek... Sybell mágiája sikeres volt, s a bonyodalmak elkezdődnek...
Selina Olivieri
Életkor: 28
Weboldal: http://selinaolivieri.blogspot.hu/
Elérhetőség: sly0208@gmail.com