Mint később megtudtam, a baleset helyszínéhez közel volt egy ház, itt lakott Edit a férjével, Andrással. A hölgy egy gyönyörű, napfényes reggelre ébredt az erdei faházban, és ahogy az évnek ebben a szakaszában minden nap szokta, elindult hajnali gyógynövénygyűjtő körútjára. A legjobb mindig a frissen szedett, mondogatta gyakran. Kitűnően ismerte az erdőnek minden zegzugát. Most éppen orvosi tüdőfűért indult, de ha valami más is a kezébe akadt, ami jól jöhetett, az is a kosarába került.
Így ment ez már egy ideje, mióta kiderült, hogy a férje nagybeteg. Se szeri, se száma nem volt a gyógyító füveknek, teáknak, főzeteknek, magoknak és oldatoknak, amiket mind gondosan elkészített neki, és amik segítettek is, de csak mértékkel.
Egy pillantást vetett a csillagásztérképek tanulmányozása közben elaludt férjére, még egy pokrócot terített rá, a konyhában begyújtott, és már indult is, Kócossal a fekete puli kutyájával. Régies magas sarkú, fűzős bokacsizmájában és hosszú kabátjában furcsán az az érzése támadt az őt figyelőnek, hogy az erdő része a gyógynövényt gyűjtögető hölgy.
Ezen a reggelen viszont volt valami, ami nem illett ebbe az erdőbe, mégpedig egy totálkáros terepjáró és halott sofőrje. Edit rájuk bukkant, és megállapította, hogy már nem tudja visszahozni az életbe. Azon kevés ember közé tartozott, akik nem viszik mindig magukkal a mobiljukat. Most sem volt nála, ezért azonnal hazasietett érte, hogy értesítse a rendőrséget. Az erdei úton ment tovább, mert arra rövidebb volt, ekkor látott meg egy sebesült lányt, vagyis engem, fehér kabátom csupa vér. Valószínűleg az a terepjáró üthette el - vonta le a következtetést Edit. Közben a pulzusom hozzáértő kézzel kitapintva azt is megállapította, hogy még élek, de nagyon mély kómában lehetek, mert sehogy sem sikerült felébreszteni. Amilyen gyorsan csak tudott, futott a faház felé a telefonért. Értesítette a mentőket, majd a rendőrséget is.
Benézett a férjére, aki éppen akkor ébredt fel. Gyorsan elmondta mi történt, odaadta a teáját és egy puszit nyomott az arcára, aztán már ment is. Hamarosan meghallotta a szirénát. Igazán gyorsan kiértek. A mentő elvitt. Az orvos jól ismerte Editet, a férjét is kezelte, ő engedte, hogy otthon gondoskodjon róla, mint nővér. Tudta, hogy így több esélye van, mint a kórházban.
-    Hogy van a férje? - kérdezte az orvos, miközben beszállt a mentőbe.
-    Kicsit jobban.
-    Nagyszerű - felelte és intett az asszonynak, majd amilyen gyorsan jöttek, el is tűntek.
Az előző sziréna hangja még el sem halt teljesen, de már jött is a rendőrség. Jegyzőkönyvet készítettek, azonosították szegény sofőrt és kihívták a fekete kocsit. Ahogy indultak, Edit még hallotta, hogy az egyik férfi megjegyzi munkatársának:
-    Már megint közölnünk kell valakivel, hogy elvesztette egy szeretett hozzátartozóját…
Mikor végre hazaért, azonnal nekilátott a zöldséglevesnek, mert aznap még nem evett, és mert a férjét sem hagyhatta ebéd nélkül. Ahogy sürgölődött a konyhában, apróra beszámolt mindenről a férjének.
Már megebédeltek, amikor Edit azt mondta, szeretne bemenni a kórházba, meglátogatni azt a szerencsétlenül járt kislányt, mostanra már talán sikerült magához térnie a kómából.
-    Persze, menj csak. Most egész tűrhetően vagyok.
Így bement. Jól sejtette, a fiatal lányt sikerült felébreszteniük, éppen az orvos beszélt velem.
-    Mivel nem találtunk önnél semmilyen iratot, most megkérdezném a nevét és néhány személyes adatot. Én Helmut József vagyok. Hogy érzi magát, tudna válaszolni ezekre?
-    Igen, a-azt hiszem.
-    Hogy hívják?
-    Linetta May.
-    Az orvos kicsit felvonta a szemöldökét, és lejegyezte az angol nevet.
-    Magyarul Május Linetta? - kérdezett vissza.
-    Igen.
-    Hol született?
-    New Yorkban.
-    És mikor?
-    1993. május 15-én.
-    Anyja lánykori neve?
-    Anne Montgomery.
-    Mi célból jött Magyarországra?
-    Hát, őő meglátogatni a családom.
-    Értem. Mivel szándékozott odautazni?
-    Egy kölcsönzőből való autóval.
-    Hol van most az az autó?
-    Egy McDonald’s-nál parkoltam.
-    Az autóban vannak az iratai?
-    Azt hiszem.
-    Azokra feltétlenül szükség lesz, hogy bevigyük a rendszerbe, el kell hozni őket. A kocsi biztonságban lesz ott?
-    Nem hiszem. Nagyon szépen megkérném, álljon vele egy biztonságos parkolóba.
-    Megértem, hogy aggódik az értékei miatt, de…
A lány olyan könyörgően nézett rá, hogy végül mégsem mondott nemet a kérésre. Ehelyett az autó kulcsát kérte és a rendszámát kérdezte, majd kedvesen elköszönt.
Edit az ajtó előtt állt, már megkapta az útbaigazítást a szobához.
-    Doktor úr, hogy van a kislány?
-    Az állapotához képest jól. Azt hittem, ez után a fejsérülés után teljes emlékezetkiesést szenvedett, de úgy tűnik emlékszik.
-    Ez remek. Egy percre beszélhetnék vele?
-    Nos, a kórházi szabályzat szerint nem engedhetünk be instabil állapotban lévő beteghez olyan személyt, aki nem közeli hozzátartozója.
-    Doktor úr kérem, hiszen ismer már régóta, mi baj lehetne abból, ha én beszélek azzal a kislánnyal.
-    Rendben, de el ne árulja valakinek, hogy beengedtem – dörmögte az orvos.
Bekötött fejjel ültem az ágyban és mosolyogtam az ismeretlen látogatóra, mikor megtudtam, hogy ő hívta a mentőket, megköszöntem neki.
-    Akkor, most már túl vagy a nehezén, igaz gyermekem?
-    Azt hiszem igen.