„Aki nem dolgozik ne is egyék.”  Tartja a mondás, amit a falusi szegény emberek nagyon is igaznak találnak, hisz mindig e szerint éltek. Mégse adatott meg nekik, amire vágytak. Így van ezzel az öttagú Roberts család is. Ők igencsak nyomorúságos körülmények között éltek, míg a család feje, Robert állást nem kapott. Hogy a polgármester földjét művelje, és ha megelégednek a munkájával, kis részét megkapják ajándékba. Mivel Robert kitűnően végezte a dolgát, megkapták a részt, aminek segítségével fönt tudta tartani a családját. Három gyermekkel áldotta meg őt az Isten, és egy csodálatos feleséggel, akikre nagyon büszke volt. Viszont akire a legbüszkébb az a fia, Dean volt.
Dean Roberts élete sosem ment zökkenőmentesen, de mindig megoldotta az adódó problémákat.
Tizennyolc éves fejjel ő már édesapjával dolgozott, otthon gondozta az állatokat és nem utolsó sorban tanult is, nem is olyan rosszul. Az iskolatársainak többsége állította, hogy magába forduló lett, ezt a fiú sosem cáfolta, csak lelki szemei előtt mindig a tanulás és a kedvenc sportja, a kosárlabda állt. Másrészt pedig nem volt kedve a lányokról csevegni minden szünetben, mert őket későbbre tartogatta. Neki mindig a családja volt a legkedvesebb és a legfontosabb.

- Dean! - érzékelt egy vékony hangot, majd egy süppedést az ágyában, azonnal tudta kivel van dolga, kit kell megleckéztetnie, azért, mert megmerészelte tenni, hogy hajnalok hajnalán felkelti őt a világ legeslegszebb álmából. A kisebbik húga, Emily - aki egyébként még csak négy éves volt -  ébresztgette a családot - Dean! Ébresztő! - kiabált bele bátyja fülébe a kislány - Hallod? Hé! - rázogatta meg legidősebb testvérét a vállánál fogva, aki szándékosan nem nyitotta ki a szemeit, és tette azt, amit nagyon szeretett: húzta az agyát kisebbik húgának. - Dean, nyisd ki! - tette apró ujjait testvére szemére, és úgy próbálta felnyitni a szemét. - Jól van, ha nem fogadsz szót, akkor megmondajak anyának.- felelte durcásan, majd leugrott az ágyról, és egyenest az édesanyjához sietett, hogy beárulhassa, amiért volt olyan szemtelen, hogy nem fogadott neki szót, és nem kelt fel.

Ám anyukája, miközben hallgatta kislánya panaszkodását, adott neki egy szendvicset, amit a lány jóízűen elfogyasztott, majd folytatta az árulkodást. Anyja jót mosolygott azon a tényen, hogy mennyire is hasonlít a legidősebb, valamint legfiatalabb gyermeke.
Ezalatt Dean úgy pattant ki az ágyából, akár egy rugó, és magára vett gyorsan pár megfelelő ruhát, ami a reggeli tevékenykedéséhez szükséges. Vagyis indul megetetni az állatokat, ilyenkor nem szokott zuhanyozni, pocséklásnak mondja, hisz az etetés után úgyis bűzleni fog az állatok szagától.
Kiballagott magabiztosan a konyhába, ahol kishúga panaszkodását hallgathatta meg.
-    Meg fogom apának is mondani, hogy beszéjgessen ej vele, mejt amit művel az nem vajóság és... - félbehagyta a mondatát, ugyanis meglátta testvére győzelemittas vigyorát, amit ő egy szigorú pillantással „jutalmazott”.
-    Miért hercegnőm, mi a valóság? - kapta fel karjaiba húgát, és úgy kezdett körbe-körbe forogni, aminek hatására a lány haragja egy szempillantás alatt elszállt. Mégsem akarta, hogy csak úgy büntetés nélkül megússza azt a súlyos dolgot, hogy nem fogad szót neki, és nem pattan, ha ő szól neki. Dean lerakta a lányt a földre, aki magában picit elszontyolodott, hogy már nem élvezheti ki azt a helyzetet, hogy ő egy élő ringlispíl.
-    Ilyet többé ne mejészelj csinálni, mert meg foglak vejni, és utána nyavalyoghatsz nekem, nem fog éjdekelni! - mutatta kezével a fenyegető jelzést, miután a fiú bólintott, és szórakozottan kiment elvégezni a reggeli munkát. Egyenest a kecskékhez és tehenekhez ment, akiknek adott inni vizet és friss ennivalót. Utána átment a tyúkólba, ahol Mary - az édesanyja - gondozta a baromfikat, ő most a tojásokat szedte össze, amiket bevitt egy tálkában, és anyjának odaadta, majd még megnézte a kismalacokat is, amiket Robert Roberts éppen most etetett meg egy kis cumisüvegből, ugyanis a malacok anyja sajnálatos módon elpusztult.
Köszönésképpen biccentett apjának, majd elment lezuhanyozni. Levette a piszkos ruhákat, amiket a szennyes kosárba dobott, majd beállt a zuhany alá. Bedörzsölte kidolgozott testét kedvenc tusfürdőjével, majd a haját samponnal és hagyta, hogy lemossa a víz és áztassa a bőrét. Jól eső érzés fogta el, amikor a vízcseppek hozzáértek a bőréhez. Nagyot sóhajtott, amikor úgy vélte, ideje kiszállni, mert nem fogják győzni kifizetni, ha olyan sokáig tusol. Kikászálódott a régi zuhanykabinból, majd fölvette az iskolai ruháját, megdörzsölte törölközővel a haját, majd hagyta, hogy az megszáradjon.
Belerakta a táskájába az edzőruháját, amiben kosarazni szokott, majd kiment a konyhába, ahol idősebbik húgának Ashleynek - aki éppen a reggelijét majszolta - adott egy puszit a feje búbjára köszönésképpen, hisz még csak ma látta őt először. Megevett ő is egy szendvicset, majd  vállára vette az iskolatáskáját, és megvárva tizenhat éves húgát, Ashleyt együtt gyalogoltak el a suliba. Húga is olyan volt, mint maga Dean, rengeteget dolgozott, csak ő házon belül. Viszont neki már voltak barátai, habár nem sok, de voltak, mert nem húzott föl maga köré falakat, ahogy bátyja. Ahogy megérkeztek a suliba, igazi forgalmat véltek felfedezni. Ugyanis az iskolatársaik valamit vagy valakit körbe álltak, sőt egyenesen megrohamozták.
Dean, húgával a nyomában, áttuszkolta magukat a tömegen, közben látta, hogy aki vagy ami iránt ilyen nagy figyelmet szentelnek, az egy tűzpiros sportautó, valamint egy lány. Dean végigmérte a szőke lányt, akin volt egy olyan fekete tűsarkú cipő, aminek még a látványát se tudták volna kifizetni. Egy lángvörös csőnadrág - amit Ashley csillogó szemekkel bámult, ugyanis ő is pont ilyenre vágyott -, valamint egy mély kivágású, fehér póló, amiből éppen, hogy csak nem buggyantak ki a formás mellei. A fiúk szinte nyál csorgatva bámulták a lányt, míg a többi nőnemű barátkozni szeretett volna vele, némelyek pedig féltékenységből csak durcáskodtak és szinte a földhöz verték magukat, amiért nem őrájuk szentelik a figyelmüket a fiúk.
Dean forgatta a szemeit, hisz ő rögtön levágta, hogy ő lenne az az új diák, akiről majd egy hónapja áradozik az igazgatójuk, valamint tanáraik. Látta az új diákon, hogy egy igazi cicababával van dolguk, viszont ő nem állta körbe, hogy ott lábatlankodjon a nagy semmiért, mert őt hidegen hagyta a szőkeség. Elkönyvelte magában, hogy egy hétnél tovább úgy sem fog tovább maradni, hisz csak rá kell nézni, ő nem az ilyen körülményekhez van szokva. Nem értette, mit kereshet itt, és, hogy egyáltalán meddig szándékozik itt maradni. De tudta, hogy maximum egy hét, annyi kell ahhoz, hogy itt hagyja a nem éppen fényesen festő iskolájukat.