NetKÖNYVtár
Bemutatkozás:
Tíz
éves koromban jött az ihlet… Nem tudom, honnan, és azt sem, hogy miért,
csak jött, s nekem le kellett írnom. Egy 30 oldalas kisregény lett
életem első alkotása, melyet később tovább bővítettem, s megszületett
életem első regénye Orion legenda címmel.
Több regény is
követte, melyek közül egyet – melyet 14 évesen írtam – kiadott egy
kiadó. Életem legboldogabb pillanata volt… Látni a soraimat, az általam
készített borítót, Megfogni a kezemben… Tudni, hogy az enyém, s hogy ez
kivételes dolog. Bemutatni őt a nagyközönségnek, dedikálni. Egy álom,
amibe ha belecsöppen valaki, soha többet nem akar kiszakadni onnan.
Azóta
sok év telt el, a művek gyarapodnak. Ma már nem csupán regényeket írok,
hanem verseket és novellákat is, illetve belekóstoltam a rajzolásba és
a zene világába is. Egyéb műveim weboldalaimon tekinthetők meg.
Ha
stílusomat nézem, akkor összefoglalva csak ennyi: misztikus. Nem tudok
rá jobb szót, és nem is keresek. Ebben minden van. Szeretem a veszélyt,
a feszültséget, a félelemkeltést, majd a feloldozást. Szeretem a
sötétséget, s a kiutat jelentő fényt. Szeretem a nehezen bejárható,
kietlen utakat, kopár fákkal szegélyezve, ahol nincs más társad, csak a
szél. Szeretem a vihart, és a csendes esőt. Az élet minden egyes apró
mozzanata tele van ihlettel. Csak rajtunk áll, hogy megragadjuk-e a
pillanatot, s alkotunk-e belőle valami maradandót.
Én ezt teszem immár 12 éve.
Művei:
- Gemini-Az ikrek szigete (kiadott)
- Orion legenda
- Orion legenda-Hydraháború
- Kísértetház
Előkészületben:
- Angellus Vallis trilógia
- Aengilion
- Kísértő múlt
- Gemini-A titkok szigete
Alida
Életkor: 22
Weboldal:
http://www.rammin.gportal.hu
http://www.alisay.gportal.hu
Elérhetőség: keroliel@gmail.com