NetKÖNYVtár
Bemutatkozás:
Sziasztok!
A nevem Rikki, de sokan Meeimo-ként is ismerhetnek az interneten. Egy
általános iskolai feladat során jöttem rá, hogy érdekel az írás. Bár
több sikertelen próbálkozásom volt, félbe hagyott regény kezdemények és
fanfiction-ök, de már akkor érdekelt a horror, thriller és a misztikus
témakör. Gimnazista voltam, mikor magam szórakoztatására újra elkezdtem
írni. Kezdetben egy rövid kis krimi novellának indult, aztán egy idő
után beindult a fejemben lévő gépezett és teljesen mást sikerült
kihozni belőle. Ez lenne az Árnyék nélkül c. művem.
Amit
tudni lehet rólam, hogy egy művészlélek vagyok. Minden érdekel,
amellyel valamilyen szinten kitudom fejezni önmagam. Értem ez alatt a
rajzolást, táncolást, zenélést, kézműves dolgokat, írást, fotózást, és
a különféle kép vagy blogdesign szerkesztést. Szeretek ismerkedni és új
dolgokat megismerni. Jelenleg dolgozom, de terveim közt van még, hogy
elvégzek egy főiskolát.
Stílusom a hangulatommal együtt
változik, de ami jellemző rám, hogy próbálok kevésbé sablonos, egyedi
dolgokat kitalálni. Igyekszem a cselekményekre koncentrálni, az
érzelmekre és a kiszámíthatatlanságra. Sosem szerettem a végtelenségig
tartó táj vagy helyszín leírásokat, így az ilyen részeket mindig is
igyekeztem rövidre fogni. Bár már mondták nekem, hogy igen csak bele
tudok merülni a részletekbe. Bevallom, néha előfordul.
Természetesen
sokat számít egy-egy vélemény, hatalmas energiát képes adni egy kedves
megjegyzés, de az építő kritikákat is jól fogadom. Tisztában vagyok
vele, hogy nem vagyok profi, viszont nagy álmom hogy egyszer a kezemben
tarthassam a történetemet.
Művei:
- Árnyék nélkül